Cégünk, teljes körű szolgáltatást nyújt a kül- és beltéri felületek felújításában, szebbé tételében. Önálló vállalkozásként 2006-tól folyamatosan, és sikeresen végzünk minden nemű, szobafestő-mázoló-tapétázó, és hőszigetelő munkálatokat, bármilyen alapú és állapotú felületekre.
Tevékenységi körünk a felületképzésen belül elég széles. Magánlakások közintézmények, ipari létesítmények, társasházak, irodaépületek, családi házak komplett külső és belső tisztasági festésétől az exkluzív felújításáig. Az utóbbi évek igénye alapján hőszigetelés kivitelezését is vállaljuk a legkorszerűbb technológiákkal.
A festés-mázolás természetesen igényel azért egy kis előkészítést, de ha a minket megbíz, hamar elkészülhetnek a pompás színű falak. Ráadásul a különböző színekkel nagyobbá, melegebbé tehetjük a helyiségeket.
Az első és egyben döntő feladat: válasszuk ki a megfelelő színt. Jó, ha úgy érkezünk a festékboltba, hogy a színről már van elképzelésünk. Választásunknál fontos szerepet játszik a praktikum, illetve a kívánt hatás. Kisgyerekes szülőknél például szerencsésebb a fehér fal, hiszen ezt könnyebb és főképp olcsóbb javítani, átfesteni, mint a kikevert színeket.
Ha mégis színes fal mellett döntünk, fontos szempont lehet a szoba mérete, hiszen a világos színek tágítják, míg a sötétek kissé "összenyomják" a tereket. Amikor kiválasztottuk a színt vagy színeket, jegyezzük fel a gyártót és a sorszámot is. Így nagyban megkönnyítjük dolgunkat, ha egyszer javítanunk kell majd a festést.
Kezdődhetnek az előkészületek! Ilyenkor bizony rengeteg takarófóliára van szükségünk, hiszen ha nem akarjuk, hogy bútorainknak baja essen, meg kell védenünk őket a festékpöttyöktől. Ha elég nagy a helyiség, egyszerűen húzzuk középre a bútorokat, és ott bugyoláljuk be őket alaposan. Azonban előfordulhat, hogy ily módon nem férnénk oda a falakhoz; ilyenkor sajnos nem marad más, mint egyik szobából a másikba cipelni a bútorokat. Szintén takarófóliával vagy papírral védjük a padlót: a szabadon maradt felületeket takarjuk le. A tökéletes eredmény érdekében papírszalaggal ragassztjuk le a küszöböket, szegélyléceket, ajtó- és ablakkereteket. Ügyelünk arra, hogy ne csöppenjen festék az üvegfelületekre, mert ezt gyakran csak karcolásokkal tudjuk eltávolítani. Érdemes a szerelvényeket - kapcsolókat, dugaljakat - festés előtt leszerelni, majd száradás után visszaszerelni. Ehhez azonban nem árt szakember segítségét kérni.
Ha viszonylag új falfelületünk van, kevés munkával jár a fal felkészítése a festésre. Régi falak esetén azonban több feladat hárul ránk. A tapétát, régi festéket le kell kaparni, ez bizony hosszú és fáradságos munka. Vásárolunk kész glettanyagot, amellyel kijavíthatjuk az esetleges egyenetlenségeket. Egy spakli segítségével fel teszük az anyagot és simítjuk el. Várunk, míg teljesen megszárad a glettanyag, majd át csiszoljuk a felületet.
Az alapozófestéket pontosan és ügyesen kell felvinni, ugyanis ha ezt jól hordjuk fel, a legextrémebb, legvadabb színeket is foltmentesen tudjuk felkenni. Az, hogy hány réteg után tökéletes a fedés, festéke és anyaga válogatja. A nagyobb felületeken használunk teddy hengert az aprólékosabb munkát igénylő területeken ecsetre váltunk. Festés után megvárjuk, amíg a felület teljesen megszárad, szellőztetjük a falakat, és természetesen a festékszagot is űzzük ki a helyiségből.
Burkolás és mediterrán kőrakás
Cégünk kisebb-nagyobb családi házak, lakások külső-belső burkolását, hidegburkolását, akár bontással, kőműves munkákkal együtt is, Budapesten és környékén! Egyéni elképzelések utáni kőbútorok kivitelezése, a tervezéstől a megvalósításig, akár mediterrán kőlerakással is állunk rendelkezésére. Padló területek önterülő padlopón jellegű anyagokkal történő felületképzése, burkolása. Bármilyen burkolással kapcsolatos elképzelése van, keressen bátran... Képességeim szerint, minden elképzelését megvalósítom.
Szobafestés- Mázolás- Tapétázás
Szobafestés- Mázolást-, Tapétázást vállalunk Budapesten pest megyében és környékén. Ingyenes helyszíni felméréssel!
Gipszkartonozást vállalunk Budapesten pest megyében és környékén. Ingyenes helyszíni felméréssel!
Hőszigetelést- Dryvitozást vállalunk Budapesten pest megyében és környékén. Ingyenes helyszíni felméréssel!